Winnetou

Winnetou

Szél Bernadett és a matek esete

2017. október 27. - karlmay

Azt eddig is sejthettük, hogy Szél Bernadett és az LMP sem erős matematikából. Most a legnagyobb hazai kereskedelmi csatorna egyik műsorában maga Szél ötszázalékos miniszterelnök-jelölt is megerősítette ezt. Pedig egy jó politikusnak igenis tudnia kell számolni például költségvetési és választási matematikai ügyekben is, mert ha nem megy matek akkor szegénység, széteső gazdasági stabilitás és/vagy újabb Fidesz kétharmad lesz belőle.

Szél Bernadett Gyurcsány Ferenccel és Karácsony Gergellyel közösen szerepelt Baló György műsorában csütörtök este. A műsor végére egyszerűen le lettünk taglózva... Szél Bernadett mellett a nagyi kedvencére fésült Karácsony szinte maga a megfontolt, bölcs államférfi mintaképét hozza, sőt, még az általunk nem igazán rajongott Gyurcsány is kifejezetten szimpatikus tudott lenni a Baló-féle kérdések hatására a szokásosnál is merevebben viselkedő Szél mellett.

Pedig a kérdések és a felvetett témák következetesen egy irányba tartottak: hogyan lesz a jelenlegi helyzetben, illetve lesz-e egyáltalán kormányváltás?

A 2009-ben alakult és a különállás politikájába már egyszer beletört LMP társelnöke következetesen kitartott amellett, hogy "Szél Bernadett az egy reális választás". 

De Gyurcsány és Karácsony is jelezte, hogy az LMP önálló igyekezete a kormányváltásra nem reális. Gyurcsány szerint ugyanis, ha lenne összefogás, a Fidesz 60-70 helyen vesztene egyéni körzetben, és ezzel a megoldással el lehetne zavarni Orbánékat. Majd Karácsony rávilágított, hogy az LMP már olyan jelölteket sem támogat, akik korábban a szakértői voltak a schifferista pártnak. Gyurcsány mindezt azzal summázta, hogy becsüli, hogy van önbizalom és ígéret, de szerinte annak az esélye elhanyagolható, hogy az LMP egy ilyen helyzetben egy választókerületben is nyerni tud.

Majd Szél előadta, hogy bizony ők is változtattak az álláspontjukon, mivel a mérhetetlen támogatottságú, ex-MDF-es Gémesi György pártjával szövetkeznek. Baló György erre megjegyezte, hogy szerinte azért matematikailag finoman szólva nem biztos ennek a csapatnak a választási sikere, mire a miniszterelnök-jelölt asszony azt találta mondani, hogy "nem vagyok matematikus", majd elővette a mindig hamvas szőkeséget adó "politikus és családanya vagyok" kártyát.

De azért nézzük egy pillanatra a matekot: az LMP az elmúlt 8 évben átlagosan az ötszázalékos bejutási küszöb magasságában egyensúlyozott. Öt hónappal az országgyűlési választások előtt ugyan hogyan a búbánatban sikerülne nekik önállóan 35 százalékosra tornázni a népszerűségüket annak érdekében, hogy a Fideszt és mindenkit lenyomjanak egyéniben és listán?

És nézzünk egy másik matekpéldát. Tegyük egy pillanatra félre, hogy Gyurcsány Ferenc szájából mennyire hiteles a felelős kormányzásról való papolás, de ő hívta fel tapasztalati úton Szél Bernadett figyelmét arra, hogy nem szabad olyat mondani a választóknak, hogy minden költségvetési 5 forintból 1-et oktatásra költenek, mondván "Nem kormányoztak még, ezért összezavarja önöket a költségvetés. Ez az ígéret 1800 milliárd forint elköltését jelenti, ez olyan, mintha én 18. havi nyugdíjat is ígérnék. Maga azt mondaná, Gyurcsánynak elment az esze."

És valóban, de sajnos Szél Bernadettnek és az LMP-nek sem jött meg az esze. Sajnálatos, hogy mennyire felelőtlen, vagy - ha jószándékúak akarunk lenni, akkor - mennyire gyenge matekból Szél  miniszterelnök-jelölt asszony, akinek semmilyen közigazgatási és önkormányzati vezetői tapasztalata nincs, mert ha lenne, vagy legalább tanult volna Gyurcsány Ferenc példájából, akkor nem hazudna a választóknak kivitelezhetetlen dolgokat.

Legyen végre világos: minden ellenzéki pártnak komoly felelőssége van abban, hogy képesek lesznek-e 2018-ban leváltani a Fideszt.

A bejegyzés trackback címe:

https://winnetou.blog.hu/api/trackback/id/tr8913102826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása